Három fontos lépés a tudatos pályaválasztás felé

Az elmúlt napokban iskolánk 8.osztályos tanulói több pályaorientációs programon vehettek részt, melyek segítik őket abban, hogy tudatosabban tervezhessék jövőjüket – akár a továbbtanulás, akár a szakmaválasztás terén.

Országos pályaorientációs mérés

Diákjaink számítógépes tesztet töltöttek ki, amely személyre szabott visszajelzést adott az érdeklődési körük és képességeik alapján. A mérés célja az volt, hogy irányt mutasson a hozzájuk leginkább illő pályák felé.

Játékos előadás a továbbtanulásról

Iskolánk vendége volt a Szarvasi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának két munkatársa, Fürj Erik és Galambos Ildikó, akik rendhagyó, játékos formában tartották meg előadásukat október 1-én. A tanulókat aktívan bevonták a beszélgetésbe: különböző szituációs játékokon keresztül mutatták be a továbbtanulás lehetőségeit, és segítettek különválasztani a szellemi és fizikai munkaköröket. Az interaktív órán a diákok kérdezhettek, véleményt mondhattak, és gondolkodásra ösztönző feladatokat kaptak.

Pályaválasztási Vásár – Békéscsaba

Október 8-án részt vettünk a békéscsabai Pályaválasztási Vásáron, ahol a tanulók -7. és 8.osztály- személyesen is találkozhattak a vármegye középiskoláinak és szakképző intézményeinek képviselőivel. Interaktív programok, bemutatók és közvetlen beszélgetések segítették a tájékozódást, a gyerekek kipróbálhattak különféle szakmákat, eszközöket is.

Bízunk benne, hogy ezek az élmények hozzájárulnak ahhoz, hogy tanulóink megalapozott és sikeres döntést hozhassanak a jövőjükről.

És még nincs vége! Hamarosan kezdődnek a középiskolák nyílt napjai, ahol a 8. osztályos tanulók, valamint szüleik is, betekintést nyerhetnek az intézmények életébe, képzéseibe.

Mindenkit bátorítunk arra, hogy látogasson el, kérdezzen bátran, érdeklődjön- hiszen a tudatos döntéshez információkra és élményekre van szükség!

Kapcsolódó hírek

Állatok világnapja az óvodában!

Az állatok világnapját ünnepeltük ezen a héten az óvodában! Az alkalomhoz kapcsolódva minden csoport más-más tevékenységgel készült – beszélgettünk kedvenc állatainkról, meséket hallgattunk, kézműveskedtünk, énekeltünk, és megtanultuk, hogyan gondoskodhatunk az

A községi könyvtárban

Az első osztályosokkal látogatást tettünk a községi könyvtárban. Legfőbb cél a gyerekek olvasóvá nevelése volt. Előzetes beiratkozásuk után rövid tájékoztatást kaptak a nekik szóló könyvekről, arról, hogy melyiket hol keressék

Március 15. az óvodában

Ma óvodánkban egy különleges időutazásban volt részünk! Nemzeti ünnepünk Március 15. alkalmából „Az 1948/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület”, valamint a Sorgyalog Hagyományőrző és Kulturális Egyesület képviseletében katonai egyenruhás