Május 23-án délután a Katica csoport gyermekei elbúcsúztak az óvodától, és jelképesen elindultak az iskola felé.

Délelőtt a kis és a középső csoportosok versekkel köszöntek el a ballagóktól. Kedves szavaikkal, szeretetteljes üzeneteikkel még különlegesebbé tették ezt a napot.

Délután a nagycsoportos gyermekek mosollyal az arcukon érkeztek az ünneplőkkel teli udvarra.

Nem is olyan régen még bátortalanul lépték át az óvoda kapuját, most pedig élményekkel és emlékekkel gazdagodva magabiztosan búcsúztak tőle.

A ballagási műsor első részében kis „kertészekké” váltak – énekeltek, mondókáztak és verseltek a gondosan ápolt virágok, zöldségek és gyümölcsök között. Ez a kis előadás szimbolikusan megmutatta, hogyan nőttek, fejlődtek az évek során: ahogy a szeretettel gondozott növények szépen cseperednek, úgy váltak ők is óvodásból iskolássá.

A második részben a katolikus óvoda mindennapi imádságai és dalai révén búcsúztak el az óvodától a gyermekek, mély hitben és szeretetben.

A harmadik részben a megható ballagási pillanatok következtek: dalok, versek, ölelések – melyek könnyeket csaltak a szemekbe.

Csodálatos volt látni, milyen bátran, ügyesen és szeretettel szerepeltek a gyermekek.

Egy óvónő számára mindig különleges pillanat, amikor a kis ovisok, iskolába készülő gyermekekké válnak. Minden egyes kisgyermek külön kincs, és ők most új útra lépnek!

Kedves ballagó gyermekek, soha ne felejtsétek: mindig lesz egy hely, ahol szeretettel gondolunk rátok!

Sok sikert kívánunk az iskolában, Katica csoport!

Kapcsolódó hírek

Utolsó közös játékos sportdélelőtt az óvodában

Egy utolsó közös játékos sportdélelőtt – élmények a nagycsoportosok ballagása előtt az oviban! Május 22-én az egész óvoda együtt mozdult meg egy vidám, játékos sportnapon! Mindhárom csoport közösen vett részt

Állatok világnapja alkalmából vidám kirándulás.

Az állatok világnapja hetét egy vidám kirándulással zárták a nagy- és középső csoportosaink, mikor ellátogattak a Bagi tanyára! Már az odavezető út is különleges élményt jelentett, hiszen traktor húzta pótkocsin

Pályaválasztás

Három fontos lépés a tudatos pályaválasztás felé Az elmúlt napokban iskolánk 8.osztályos tanulói több pályaorientációs programon vehettek részt, melyek segítik őket abban, hogy tudatosabban tervezhessék jövőjüket – akár a továbbtanulás,