Bibliai hetünk második napján, kedden reggel a keresztény reménységről elmélkedtünk, majd a felső tagozatosok egy képes útibeszámolót hallgattak meg Rómáról és a Vatikánról.

Papírmozaik született a hit, remény, szeretet jelképeiről.

Az alsósok a hét folyamán a testnevelés órákon „Etesd a bárányt!” játék keretében célba dobó versenyen mérik össze tudásukat. A nap során megalkotott díszek – pillangók, virágok, fűzérek – tovább szépítik a „Reménység kertjét”, amelynek padján a gyerekek szívesen időznek és beszélgetnek.

Kapcsolódó hírek

Tanévnyitó 2025/26.

Augusztus 31-e délutánján gyermekzsivajtól volt hangos a római katolikus templom előtti dísztér. Az iskola szelleméhez méltó módon tanulóink és pedagógusaink itt nyitották meg közösen a 2025/2026-os tanévet. A hangulatot a

Szilvalekvárfőzés

Szilvaillat, sercegő üst, vidám zsivaj, ”szilvabajszos” gyerekek – szeptember egyik legszínesebb két napját töltöttük együtt az iskolában, csütörtökön és pénteken. Az iskolánk közössége összefogott Máté tanár úr irányításával, hogy megidézzük

Elballagott a katica csoport

Május 23-án délután a Katica csoport gyermekei elbúcsúztak az óvodától, és jelképesen elindultak az iskola felé. Délelőtt a kis és a középső csoportosok versekkel köszöntek el a ballagóktól. Kedves szavaikkal,